Végre felpörögtek az események.

Az Orfű Spartan hétvége utáni kötelező szünet semmi perc alatt lejárt. Visszarázódtam kicsit az edzésekbe és elkezdtem a Kromeriz/Pezinok/Bialka trióra felkészülni. Már június végén emelkedni kezdtek a romániai covid számok, így naponta figyeltem az eseményeket, bízva abban, hogy nem lesznek újabb szigorítások, viszont mikor a frissen regisztrált betegek száma meghaladta a napi 700-at, tudtam, hogy ez felülír minden tervet. Magyarország bejelentette, július 15-én lezárja határait a Romániból belépők előtt és csak 2 negatív korona-teszt felmutatásával lesz lehetőség, karantén kötelezettség nélkül belépni az országba.

A történések függvényében mérlegelnem kellett és gyors döntést hoznom. Maradok otthon és elengedem a soron következő versenyeket, bízva abban, hogy majd augusztus végére rendeződik a helyzet és lesznek újabb versenyek, vagy még a határzár előtt, „kimenekülök” Magyarországra és onnan fogok a versenyhelyszínekre kiutazni. Szerencsés fickó vagyok, mert vannak nagyon jó barátaim Magyarországon, akik hamar felajánlották, hogy a szállásban segítenek, ezért logikusnak tűnt a tervezetnél 10 nappal korábbi kiutazás.

Így, július 14 óta Magyarországon készülök a versenyekre, és innentől pörögtek fel igazán az események. Három egymást követő hétvége és három különböző versenyhelyszín: Csehország – Kromeriz, Szlovákia – Pezinok és Lengyelország – Bialka. Úgy érzem, új szinten kóstolgatom a komfortzónámat és a határaimat. 

Simon Tamásnak és a Royal Class Teamnek hála, minőségi táplálék kiegészítőkkel pótolhatom az edzések, versenyek során elhasznált ásványi anyagokat és vitaminokat. Köszönöm nekik, hogy támogatnak a terveim megvalósításában. Mindemelett, Dodó barátommal, volt szerencsém egy nagyon pörgős, átmozgató edzésen részt venni Tamás irányításával a vecsési Toldy Gymben. Profi edzőként nem finomkodott velünk, a szuperszettek megizzasztottak rendesen minket. Az edzés után pedig átbeszéltük a további terveimet, többek között azt mely újabb mérföldkőnek számít az életemben. 

Adódott egy nagyszerű lehetőség, Ágoston Viktornak és Meilinger Noéminek köszönhetően és kipróbálhattam egy újabb sportágat, még pedig az adaptív-falmászást. Július 23-án a BigWall Falmászó Klubban részt vettem életem első, de semmiképp sem utolsó falmászó edzésén. Alapjáraton nem vagyok egy izgulós típus, viszont mikor beléptem a terembe és megpillantottam az „égbe nyúló” falakat, elakadt a lélegzetem, és felpörgött az adrenalin szintem. Megkaptam a gyorsfejtágítót, beöltöztem, majd elkezdtem kóstolgatni ennek a nagyszerű sportnak az alapjait.

Kicsit túledzettnek éreztem magam és a közelgő versenyek miatt nem akartam túlfeszíteni a húrt, így nem vagyok elégedett a mutatott teljesítményemmel, de pont ez volt a lényege, hogy felismerjem a határaimat és a gyengeségeimet. Látom, hogy miben kell fejlődjek, hogy ebben a sportban is többet hozhassak ki magamból. Egy biztos, hogy szerelem első látásra.  #jobbleszek

A kromerizi Spartan hétvége egy Sprintet és Supert foglalt magába. Tudtam, hogy Csehország egyik legszebb városában lesz megrendezve a verseny és a földrajzi adottságokat feltérképezve egy tempós városi pályára lehetett számítani. A járványügyi intézkedések nyomán, kimaradtak az általam annyira szeretett, utált cipelős akadályok: a vödör és a homokzsák cipelés. És nem kaptak helyet a vizes akadályok sem, pedig adott volt a lehetőség egy jó kis dunk wallra vagy úszásra is. 

A pénteki kötelező pályabejáró után tudatosult bennünk, hogy a dárda dobás kemény kihívás lesz, mivel legalább 9 méterre helyezték el a bálákat a dobó ponttól. A mostanság mumusnak számító akadály járt szombat hajnalban is a fejemben. A korai ébredés és rajtcsomag felvétel után, hála Hajninak, ismét a férfi Elittel rajtolhattam. Szeretek egyedül suhanni a pályán, ilyenkor 100%-ban a légzésemre és a tempómra tudok figyelni. A start után, körülbelül 1 másodpercbe telt, míg a mezőny elhúzott tőlem, és én szurkolóktól, versenyzőktől kapott extra lökettel nekivágtam a távnak. Betonon még sosem mankóztam ilyen, számomra magas tempóban 1 kilóméternél többet. Elmondhatom, hogy a Salomon Speedcross 5 nagyon nem erre a terepre lett kitalálva. Így kb. már az első 500 méter után tudtam, hogy a vádlim és a térdem extra terhelésnek lesz kitéve. Jó tempóban értem az első 2 palánkhoz, majd jött a gerenda és az egyensúly, ami a reggeli harmatban extra csúszósnak bizonyult. A női elitből jópáran a burpeezónában szorgoskodtak. 

Egy hosszú „futós” részen sikerült beállítanom az egyéni pace rekordomat, 8’38” kilómétert futottam. Elértük a majomlétrát, ami szintén extra csúszós volt és potyogtak a versenyzők rendesen. Itt a „szemem előtt” csalta el egyik agegroupos kiasszony a büntető 4-üteműt. Bosszankodni viszont nem volt időm, mert hamar a kőgolyó cipeléshez értem, és tudtam, hogy a gyors teljesítéshez, teljes koncentrációra van szükségem. Ezután következett egy cargó, amit Orfű óta bátran bukfenccel tudok le, és ez a technika megoldás mindig ad egy extra löketet. 40 perc után visszaértem a zsákfelhúzáshoz, ahol a szervezők nem fukarkodtak a kilókkal, megizzasztott rendesen, míg teljesítettem az akadályt. Majd jött a slackline és a kötélmászás, ezek után pedig ráfordultunk a célegyenesre. 

A célegyenes pedig a dárdával kezdődött… a mumussal. Már távolról lassítottam a tempómon, igyekeztem a jól bevált technikával lenyugtatni magamat és kiválasztani a nekem szimpatikusnak tűnő harcieszközt. Beálltam a dobó pontra, visszahúztam a dárdát, figyelve arra, hogy a kötél még egy milliméteren se bogozódjon össze, rákészültem a dobásra, és… megint túldobtam. Orfű után ismét azt a hibát vétettem, hogy fejbe dobtam a bábut. Míg ott a dárda fentmaradt a bála tetején, most lepattant a fejéről és mehettem burpeezni. Szokásomhoz híven, mérges voltam magamra, de ilyenkor a dühömet sikerrel átkonvertálom hajtóerővé, amit a 4 üteműhez felhasználok. Az utolsó pár akadályt már higgadt fejjel teljesítettem, a multirig és az új Z-fal után 2 mászó akadály várt rám, majd a befutó.

1 óra 13 perc alatt értem célba. Életem leggyorsabb és legkönnyebb sprintje volt, köszönhetően a közel nulla szintkülönbségnek. Az aszfalt futást és a dárda dobást majd gyakorolhatom a jövőben. 

A vasárnapi Supert fájós vádlival kezdtem el, de még így is sikerült megjavítanom a szombaton elért egyéni pace rekordomat, 7’36”-os kilómétert sikerült összeraknom, amire kimondottan büszke vagyok. A Sprint pálya 3,5 kilóméterrel lett kibővítve és kaptunk 5 extra akadályt is, például a twister, bender, beater vagy olympus. A dárdához most még motiváltabban álltam oda. Kifújtam magam, és mint a nagyok belevágtam a bábu közepébe. Az örömkiáltásomba beleremegtek a kromerizi óváros falai, és a siker örömkönnyeket csalt a szemembe, körbe vigyorogtam a fejem. Innen már egyenes volt az út a célba.

1 óra 44 perces idővel zártam, és nulla burpeevel. Kellett már ez a hibátlan futam, mint egy falat kenyér.

Összességében remek hetet tudhatok magam mögött, nagyszerű embereket ismerhettem meg, és teljesen új kihívásokkal kellett szembenéznem. Most van 5 napom regenerálódni a Pezinok előtt, ahol szeretnék nyomni egy „ALL IN-t”… 

A Spartan védjeggyel ellátott fotók David Hofman alkotásai.

Hozzáadás a kedvencekhez